Jézus élete festménykiállítás

Aknay János, ef Zámbó István, és tábori csaba művészek bemutatása

Modern galéria, Debrecen

"A Biblia pauperum és a Biblia picta hagyományát felelevenítő tárlat egy magánszemély, Matula Péter kezdeményezésére jött létre, aki három kortárs képzőművészt bízott meg azzal, hogy mindenféle megkötöttség nélkül, ki-ki a saját stílusa és formavilága szerint fesse meg az általa kiválasztott evangéliumi részleteket. Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba képi válaszai merőben eltérőek, ám pontosan ettől izgalmas ez a kiállítás!” - Novotny Tihamér, művészeti író (Modem galéria, kiállításmegnyitó, Debrecen, 2012)


Magdolna torony kiállítás megnyitó

"A szent megünneplése megállítja az időt, a jelen pillanatában egyrészt fölidézi-jelenvalóvá teszi a múltat, másrészt előrevetíti a jövőt, melyhez a szent már tartozik. Múlt, jelen és jövő együtt nyilatkoznak meg. Az idősíkok ezen egysége az idő szakralizált pillanataiban valósul meg. A három alkotó – ki-ki a saját eszközeivel – a különböző idődimenziók megnyitásával ehhez az egységhez igyekszik közel kerülni, aminek ebben a térben nagyon helye van.” - Dr. Nagy Márta, egyetemi docens, művészettörténész (Magdolna torony kiállításmegnyitó, 2014.)


Rajzpályáza díjazottjai Dunaújvárosban

"Iskolánk szerencsésnek mondhatja magát, hogy részt vehetett ebben a munkában, mert mindnyájan együtt, szép pillanatokat élhettünk át. Reméljük, hogy a témahéten átélt élmények egész tanéven át segítenek megtartani azt a varázslatos hangulatot, amelynek hatására sokkal türelmesebbek, megértőbbek voltunk egymás iránt. A bibliai műalkotások elemzésével, megható írásokkal közelebb kerültünk egymáshoz is, mert munkálkodásunkat áthatotta a szeretet. Azt valljuk, hogy jó cselekedetekkel, jó példával sikerül megtartani, ápolni iskolánk közösségének együvé tartozását.” - Garai Zsuzsanna, iskolaigazgató (Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola, 2013.)

Next

Aknay János

1949. február 28-án született Nyíregyházán.
1963-1967: Képző-és Iparművészeti Gimnázium, Budapest
1970–től Szentendrén él. 2010-ben lett díszpolgár
1972: A Szentendrei Vajda Lajos Stúdió alapító tagja
2011: A Magyar Müvészeti Akadémia tagja
2011: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke

Díjak:
2000: A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2002: Munkácsy-díj
2010: Kossuth-díj

More

Aknay János képeiből

Next

ef Zámbó István

1950. január 3-án született Salgótarjánban
1965 óta foglalkozik festészettel, zenével, irodalommal, filmmel.
1972: A szentendrei Vajda Lajos Stúdió alapító tagja.
1980: az A. E. Bizottság együttes alapító tagja.
1993-ban létrehozza a Planetáris Űrharmonikusok 80 tagú együttest

Díjak:
2000: Érdemes művész
2006: Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2010: Munkácsy-díj

More

ef Zámbó István képeiből

Next

tábori csaba

1960. július 24-én született Sztálinvárosban.
1979-1985: Magyar Iparművészeti Főiskola
1985-től Művészeti alap, Fiatal Iparművészek Studiója
1985-töl Magyar Alkotómüvészek Országos Egyesülete
1987-től Magyar Képzőművészek Szövetsége

Díjak:
a művészettörténészek dolga...

More

tábori csaba képeiből

Jézus élete 21 képben részletes bemutatása
Next

Iskolai pályázatok és bibliai témahét

A kiállítás állandó kísérője az iskolásokat megszólító projektek. Céljuk, hogy a tanulók megismerjék a Biblia kultúráját és történeteit, különös tekintettel Jézus életére.

Rajzpályázat

Az általános iskolák 3-6. osztályos tanulói részére rajzpályázatot hirdetünk az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan. A 21 bibliai szakasz, ami alapján a gyermekek művei készülnek, felölelik Jézus életének legfontosabb eseményeit. Az A4 és A3 formátumú alkotások bármilyen technikával készülhetnek (ceruza, szén, pasztell, zsírkréta, akvarell, stb.). A pályamunkák két fordulóban kerülnek elbírálásra, rajztanárok és művészek bevonásával. Minden résztvevő jutalomban részesül. A Jézus élete országjáró festménykiállítás végén, 2017-ben, az első helyezettek közös kiállításon szerepelhetnek Aknay Jánossal, ef Zámbó Istvánnal és tábori csabával.

A kiállításokhoz kapcsolódó pályázatok időpontjairól, helyszíneiről és a kiírásról további részleteket itt olvashat

Bibliai témahét

Képzeljen el egy hetet, amikor az iskola élete a Biblia körül forog, amikor kreatívan és dinamikusan tanulhat mindenki a szeretetről, az önfeláldozásról és kultúránk egyik alkotóeleméről. A Biblia világa megelevenedik a legváltozatosabb eszközökön keresztül:

Régészet Filmklub
Keresztrejtvény Régi és híres Bibliák kiállítása
Találós kérdések Botanika
Szólások és közmondások Betlehemes
Kézműves foglalkozások Utazás
Színház Istálló
Láthatatlan színház  

A tanárok és a tanulók további nemvárt, izgalmas ötlettel fogják majd gazdagítani a bibliai témahetet! Ne szabjon határokat a biblia felfedezésének!

Lépjen kapcsolatba velünk és készségesen segítünk!

További pályázatok

A kiállításhoz kapcsolódó programok egyre színesebbek. A festménypályázat mellett sok helyen rendeznek egyéb művészeti versenyeket is, mint például vers- és prózaíró versenyt, vagy versmondó versenyt. Nagyon örülünk, hogy a kiállítás céljait a résztvevő iskolák tanári kara és tanulói magukénak érezik és gazdagítják!

Kiállítás helyszínek és időpontok

Város Helyszín és időtartam Programok
Eger Templom Galéria, 3300 Eger, Trinitárius u. 5.
2016. április 15. - 2016. majus 10.
Záróünnepség, díjkiosztással: 2016. május 10.
Gyula Kohán Képtár, 5700 Gyula, Béke sgrt. 35.
2016. május 13. - 2016. június 10.
Megnyitó: 2016. május 13, 17:00
Hódmezövásárhely Emlékpont Múzeum,
6800 Hódmezővásárhely, Andrássy utca 34.
2016. szeptember 01. - 2016. október 12.
Megnyitó: 2016. szeptember 01. 18:00
Záróünnepség díjkiosztással: 2016. október 12. 18:00
Nyíregyháza Pál Gyula terem,
4400 Nyíregyháza, Vay Á. krt. 18
2016. október 20. - 2016. november 20.
Megnyitó: 2016. október 20. 17:00
Záróünnepség díjkiosztással: 2016. november 16. 15.30,
helyszín: Kodály Zoltán Általános Iskola
Debrecen MODEM,
4026 Debrecen, Baltazár Dezsö tér
2016. november 25. - 2017. január 08.
Megnyitó: 2016. november 25. 18:00
Ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó: 2016. december 20. 15.30, MODEM.
A közönségdíjak ünnepélyes eredményhirdetése és átadása: 2017. január 6. 15.30, MODEM.
Dunaújváros Bartók Kamaraszínház és Müvészetek Háza
2400 Dunaújváros, Bartók Béla tér 1.
2017. január 12. - 2017. február 05.
Megnyitó: 2017. január 12. 18:00
Ünnepélyes eredmémnyhírdetés és díjátadás: 2017. február 02. 17:00, Batók Kamaraszínház
Meghívó + programok, Reformáció 500 pályázat, Rajzpályázat
Miskolc Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria
3530 Miskolc, Rákóczi Ferenc u. 2.
2017. február 09. - március 05.
Megnyitó: 2017. február 09. 17:00
Ünnepélyes eredményhírdetés és díjátadás: 2017. március 02. 17:00, Miskolci Galéria
Reformáció 500 pályázat, Rajzpályázat
Békéscsaba Munkácsy Mihály Múzeum,
5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 9.
2017. március 10 - április 05.
 
Baja Bácskai Kultúpalota,
6500 Baja, Roosevelt tér 3.
2017. április 10 - május 02.
Megnyitó: 2017.április 10. 18.00
Ünnepélyes eredményhírdetés és díjátadás: 2017. április 26. 16:30, Bácskai Kultúrpalota
Meghívó és programok, Rajzpályázat
Balatonfüred Kisfaludy Galéria,
8230 Balatonfüred, Kisfaludy u. 1.
2017. május 04 - június 08.
Megnyitó: 2017. május 04. csütörtök, 17:00
Ünnepélyes eredményhírdetés és díjátadás: 2017. június 7.én szerdán, 16.30 órakor a Kisfaludy Galériában.
Meghívó, Programok, Rajzpályázat, Reformáció 500 pályázat

Portfólió

Galéria

Matula Péter

műgyűjtó, a kiállítás országos szervezője

A 70-es évek végén kerültem kapcsolatba a képzőművészettel. Svédországban müvésztelepet hoztunk létre, ahová meghívtunk magyar képzőművészeket, néhányuknak ösztöndíjat biztosítva. Az ottani alkotásaikból kiállításokat szerveztünk. Mindegyikük, szinte kivétel nélkül, nagy karriert futott be, és legtöbbjükhöz azóta is szoros baráti kapcsolat fűz.

A Jézus élete sorozat gondolata 2001-ben született meg bennem. Felkértem több festőművész barátomat 21 újtestamentumi történet megörökítésére, természetesen a sajátos festészeti stílusuk megtartása mellett. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, és azóta több neves kiállításon vett részt a gyűjtemény.

Régi tervem volt általános iskolai programokat szervezni a kiállításokhoz kapcsolódóan, aminek keretében rajz és irodalmi pályázatot, vagy akár egy bibliai témahetet is lehetne szervezni a tanulóknak, ami végül a dunaújvárosi Arany János iskolában valósult meg először, mégpedig kiváló sikerrel. A pályázaton résztvevők könyvjutalmakat kaptak, többek között Bibliát, a nyertesek pedig értékes díjakat. A siker megerősített abban a gondolatban, hogy vándorkiállításokat szervezzünk Budapesten és az ország 18 megyeszékhelyén. A kiállítás ideje alatt az adott városban iskolai programok is megrendezésre kerülnek a tanári kar, és művelődési szakemberek segítségével. A versenyek nyertesei a 3 éves program befejezéseként közös kiállításon vesznek részt a festőművészekkel Budapesten. A három éves program alatt minden pályázót szeretnénk jutalmazni, többek között 10 000 Bibliát szeretnénk szétosztani a résztvevőknek.

Jézus személye és élete évezredek óta ihletője a művészeknek, történetei megmozgatják a szívet, a lelket és az "ecsetet". Börtönlátogatásaim alkalmával mély nyomot hagyott bennem a sok Biblia látványa, amik azért kerültek oda, hogy jó irányba segítsék a rabokat. Ez helyes és jó tevékenység, de én többet szeretnék elérni. Juttassuk el a Bibliát az iskolákba, hogy gyermekeink megtanulva a szeretet üzenetét, helyt tudjanak állni az életben és soha ne kerüljenek börtönközelbe!

Köszönöm, hogy Ön is részt vállal ezen nemes cél elérésében!